ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK – CauseArt Platform

Hatályos: 2018. január 18. napjától

  1. 1.§ Érvényesség

Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) érvényesek a CauseArt Platform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: „CauseArt Platform”) által üzemeltetett www.causeart.hu honlapon (továbbiakban: „CauseArt Platform Webáruház“) elérhető és megvásárolható valamennyi árucikkre, illetve elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra. A CauseArt Platform Webáruház használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet ezen Általános Szerződési Feltételek nem tartalmaznak, a CauseArt Platform Webáruház honlapján elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják.

Az ÁSZF hatálya kiterjed minden olyan kereskedelmi ügyletre, amely a CauseArt Platform Webáruház és a Vásárló (a továbbiakban: „Vásárló”) között elektronikusan jön létre.

A  CauseArt Platform Webáruház használatával, illetve a regisztrációval a Vásárló elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezéseket.

Tájékoztatjuk Önt, hogy az online rendelésekkel, a szállítás folyamatával kapcsolatban felmerülő kérdések esetén a jelen ÁSZF-ben megadott elérhetőségeinken állunk rendelkezésére.

Jelen ÁSZF folyamatosan elérhető a www.causeart.hu nyitóoldalon.


  1. 2.§ Szerződéses partner adatai

A Vásárló szerződéses partnere:

Cégadatok:

Cégnév: CauseArt Platform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 

Székhely és levelezési cím: 1138 Budapest Esztergomi utca 48.
Cégjegyzékszám: 01-09-275972

Cégjegyzéket vezető törvényszék cégbírósága: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Adószám: 25452332-2-41
Statisztikai számjel: 25452332-4618-113-01

Kereskedelmi tevékenységre vonatkozó nyilvántartást vezető hatóság: 

Budapest Főváros XXXXXX Kerületi Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály

Kereskedelmi nyilvántartási szám: XXXXXXXXXXXX

CAUSEART PLATFORM adatkezelési nyilvántartás száma: XXXXXXXXX

A tárhely-szolgáltató adatai: 

A tárhely-szolgáltató cégneve: Megoldás Most! Kft.

A tárhely-szolgáltató székhelye: 1118 Budapest, Otthon u. 23/a

A tárhely szolgáltató elektronikus elérhetősége: most@mostmarketing.hu

A tárhely-szolgáltató weboldala: www.mostmarketing.hu

Adathálózati központ: Digital Ocean Inc., 101 Avenue of the Americas, New York, New York 10013, noc@digitalocean.com, +1 888 890 6714

CAUSEART PLATFORM Ügyfélszolgálat telefonszáma: XXXXXXXXX
Ügyfélszolgálatunk telefonon az alábbi időszakokban érhető el:
Hétfő - péntek: XXXXXXX
Szombat - vasárnap: XXXXXXXXX

Munkaszüneti és ünnepnapokon nem elérhető!

CAUSEART PLATFORM és az ügyfélszolgálat elektronikus elérhetősége

ugyfelszolgalat@causeart.hu


  1. 3.§ A CauseArt Platform Webáruház használatával kapcsolatos megkötések

3.1. A CauseArt Platform Webáruházat csak az ÁSZF feltételeit és az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadó személy használhatja. Azaz a CauseArt Platform Webáruház használata során a Váráslónak el kell fogadnia az ÁSZF feltételeit, valamint az adatvédelmi nyilatkozatban szereplő adatkezelést. Ennek hiányában a Vásárló köteles haladéktalanul megszakítani a CauseArt Platform Webáruház megtekintését, abban vásárlást nem eszközölhet.

3.2. Kiskorú, vagy cselekvőképességében korlátozott személy csak törvényes képviselője beleegyezésével veheti igénybe a CauseArt Platform Webáruház szolgáltatásait. Ezen beleegyezés megszerzése a cselekvőképességében korlátozott személy felelőssége és feladata. A CauseArt Platform Webáruháznak nem feladata és nincs is rá lehetősége, hogy tudja ill. kiderítse ki van az online tranzakciók során a felhasználói oldalon, ezért ennek felelőssége kizárólag a Vásárlót terheli.

3.3. Amennyiben a Vásárló a CauseArt Platform Webáruház weboldalára belép és annak használatát folytatja, úgy azzal a Vásárló kijelenti, hogy az ÁSZF-ben, valamint az adatvédelmi nyilatkozatban levő felhasználási feltételeket megértette, azokat tudomásul vette, és a CauseArt Platform Webáruház használatának feltételeit elfogadja, az adatkezelés leírt módjához hozzájárul.

3.4. Amennyiben Vásárló nem fogadja el az ÁSZF-et, vagy az adatkezeléshez nem járul hozzá, úgy haladéktalanul köteles megszakítani a CauseArt Platform Webáruház használatát és elhagyni azt.


  1. 4.§ Vásárlói kör meghatározása 

4.1. A CauseArt Platform Webáruházban megvételre kínált termékek értékesítése kizárólag fogyasztók és gazdasági társaságok, mint végfelhasználók részére történik. A termékek kereskedelmi újra, illetve továbbértékesítése nem engedélyezett. A CauseArt Platform Webáruház ebből következően fenntartja a jogot arra, hogy ne fogadjon el olyan szerződéses ajánlatot, amelynél gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy kereskedelmi újra-, illetve továbbértékesítés céljából történt az ajánlattétel. 

4.2. A termékeket kizárólag háztartásban használatos mennyiségben értékesítjük. Amennyiben feltételezhető, hogy a rendelés ezt a mennyiséget túllépi, úgy a CauseArt Platform Webáruház fenntartja magának a jogot a Vásárlói ajánlat visszautasítására.


  1. 5.§ Az elektronikus úton történő szerződéskötésre vonatkozó szabályok, előzetes tájékoztatás

A CauseArt Platform Webáruház hivatkozással az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CXIII. törvény 5.§-ára az alábbi tájékoztatást nyújtja a www.causeart.hu szolgáltatásait igénybe vevőknek:

5.1. A szerződés elektronikus úton való megkötéséhez szükséges technikai lépések leírása:

A megrendelni kívánt termék vagy szolgáltatás részletes jellemzőiről, áráról, valamint a szállítás díjáról, időtartamáról és feltételeiről a Vásárló a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. A Vásárló a „Kosárba” vagy „Kosárba teszem!” feliratú gombra kattintva tudja a terméket virtuális kosarába helyezni. Amikor a terméket kosarába helyezi, megjelenik egy információs ablak, ami tájékoztatja a Vásárlót arról, hogy a termék elhelyezésre került a virtuális kosarába. Ezen a felületen választhat, hogy tovább nézelődik a webáruházban („Vásárlás folytatása”) vagy befejezi a nézelődést és elkezdi a megrendelés folyamatát a „Tovább a pénztárhoz” feliratú gombra kattintva. Ha az utóbbi lehetőséget választotta, akkor megjelenik a kosár tartalma, ahol leellenőrizheti kosarának tartalmát. A kosár oldalon módosítani tudja a megrendelést, és tételt tud törölni a kosárból. Ha mindent rendben talált, akkor a „Tovább” gombra kattintva elkezdheti a megrendelést és bejelentkezhet fiókjába, illetve regisztráció nélkül is vásárolhat a kért adatok megadásával. 

A vásárlásnak nem feltétele a regisztráció. Ha a Vásárló bejelentkezett fiókjába vagy megadott minden szükséges személyes adatot, a következő oldalon választhat, illetve módosíthatja a számlázási adatokat és választhat a szállítási lehetőségek közül. Kiszállítás esetén a szállítási adatokat kell megadnia, amennyiben bejelölte, hogy a számlázási címtől eltérő címre kéri a kiszállítást. A „Mentés” gombra kattintva lehet jóváhagyni a megadott beállításokat. 

A szállítási adatok megadását követően a Vásárló egy jelölőnégyzetbe helyezetett pipával igazolhatja, hogy elolvasta, megértette és elfogadta az általános szerződés feltételeket és az adatvédelmi nyilatkozatunkat. Szintén ezen az oldalon kell kiválasztania a rendelkezésre álló lehetőségek közül a kívánt fizetési módot. Ezen oldalon megjelenik a vásárlási adatok összegzése, ahol a megrendelésének adatait a végleges elküldés előtt utoljára még ellenőrizheti. A „Vásárlás” gombra kattintva véglegesítheti megrendelését és küldheti el a CAUSEART PLATFORM részére. 

A Vásárló az adatbeviteli hibákat a megrendelés során bármikor javítani tudja: az oldalon a megrendelési folyamat alatt végig láthatóak a (1.) „Kosár”, (2) „Szállítás és fizetés”, (3.) „Szállítási és fizetési adatok” valamint  a(4.) „Összegzés” rendre módosíthatóak, a vissza gombra kattintva a vásárló az előző pontra visszajut. 

Amennyiben a Vásárló az online megrendelési folyamatot az ott kért adatok megadásával véglegesítette és a "Vásárlás" gombra rákattintott, akkor megrendelést ad le, mely a Vásárló részéről kötelező érvényű ajánlatnak minősül. 

Ezen ajánlat azonban nem jár automatikusan azzal, hogy a CauseArt Platform Webáruház a Vásárló ajánlatát elfogadta (további részetek: ÁSZF 6.§).

A Vásárló megrendelése véglegesítésével egy záró felületre érkezik, ahol tájékoztatjuk a rendelésszámról, a rendelés összértékéről, az egyes termékek várható szállítási idejéről és arról hogy megrendelésének visszaigazolását és banki adatainkat e-mailben küldjük el számára. 

5.2. A szerződéskötésre vonatkozó jogszabályi követelmények

Távollévők között kötött szerződés esetén a vállalkozás a jogszabály által előírt tájékoztatást – világos és közérthető nyelven – a fogyasztóval közli, vagy azt a fogyasztó számára elérhetővé teszi az alkalmazott távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek megfelelő módon. A tartós adathordozón (ennek minősül az elektronikus levél, az e-mail is) rendelkezésre bocsátott tájékoztatásnak olvashatónak kell lennie. Ha a távollevők közötti, elektronikus úton kötött szerződés a fogyasztó számára fizetési kötelezettséget keletkeztet, a vállalkozás egyértelműen és jól látható módon, közvetlenül a fogyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt felhívja a fogyasztó figyelmét a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságaira a szerződés szerinti termékért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről vagy – ha a termék vagy szolgáltatás jellegéből adódóan az ellenértéket nem lehet előre ésszerűen kiszámítani – annak számítási módjáról, valamint az ezen felül felmerülő valamennyi költségről (így különösen a fuvardíjról vagy a postaköltségről), vagy ha e költségeket nem lehet ésszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetéséről, hogy további költségek merülhetnek fel, határozatlan időre szóló vagy előfizetést magában foglaló szerződés esetében arról, hogy az ellenszolgáltatás teljes összege a számlázási időszakra vonatkozó valamennyi költséget tartalmazza. Ha az ilyen szerződés átalánydíjas, arról, hogy az ellenszolgáltatás teljes összege egyúttal a teljes havi költséget is jelenti. Ha az összes költséget nem lehet előre kiszámítani, a fogyasztót tájékoztatni kell az ellenszolgáltatás összegének kiszámításának módjáról; határozott időre szóló szerződés esetén a szerződés időtartamáról, határozatlan időre szóló szerződés esetén a szerződés megszüntetésének feltételeiről; a határozott időre szóló olyan szerződés esetén, amely határozatlan időtartamúvá alakulhat át, az átalakulás feltételeiről, és az így határozatlan időtartamúvá átalakult szerződés megszüntetésének feltételeiről; a fogyasztó kötelezettségeinek szerződés szerinti legrövidebb időtartamáról.

A vállalkozás köteles gondoskodni arról, hogy a fogyasztó a szerződési nyilatkozatának megtételekor

kifejezetten tudomásul vegye, hogy nyilatkozata fizetési kötelezettséget von maga után. Ha a nyilatkozat megtétele gomb vagy hasonló funkció aktiválásával jár, a gombot vagy a hasonló funkciót könnyen olvasható módon fizetési kötelezettséggel járó megrendelés vagy ennek megfelelő, egyértelműen megfogalmazott felirattal kell ellátni, amely jelzi, hogy a szerződési nyilatkozat megtétele a vállalkozás javára teljesítendő fizetési kötelezettséget von maga után. A CAUSEART PLATFORM a CauseArt Platform Webáruházban történő megrendelés során ezen tájékoztatási kötelezettségének akként tesz eleget, hogy a „Vásárlás” feliratú gombra kattintást megelőzően a Vásárló köteles egy jelölőnégyzet kipipálásával kijelenteni többek között, tudomásul vette, hogy a „Vásárlás” gombra történő kattintással kötelező érvényű ajánlatot tesz a kosárba helyezetett termék/szolgáltatás/digitális tartalom stb. megvásárlására, ami fizetési kötelezettséget von maga után.   

A kereskedelmi célú internetes honlappal rendelkező vállalkozás köteles legkésőbb a fogyasztó szerződéses ajánlatának megtételekor egyértelműen és olvashatóan feltüntetni az esetleges fuvarozási korlátozásokat és az elfogadott fizetési módokat.

A távollévők között kötött szerződés megkötését követően – ésszerű időn belül, de a termék adásvételére irányuló szerződés esetén legkésőbb az átadáskor, a szolgáltatásnyújtására irányuló szerződés esetén legkésőbb a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor – a vállalkozás tartós adathordozón visszaigazolást ad a fogyasztónak a megkötött szerződésről. A visszaigazolás tartalmazza a fent részletesen meghatározott kötelező tájékoztatást, kivéve, ha azt a vállalkozás már a szerződés megkötése előtt tartós adathordozón a fogyasztónak megadta; és a fogyasztó a 45/2014. (II.26) korm. Rendelet 29. § m) pontja szerinti nyilatkozatot tett, az erre vonatkozó visszaigazolást.

5.3. A szerződés írásbelisége, iktatása

A CauseArt Platform Webáruház használatával kötött szerződés nem minősül írásba foglalt szerződésnek. Az CAUSEART PLATFORM azt nem iktatja, így az utólag nem hozzáférhető, nem megtekinthető. Jogi szempontból a webáruházban leadott megrendelések ráutaló magatartás formájában tett jognyilatkozatnak minősülnek.   

5.4. Az ügyintézés, szerződés nyelve

Bárminemű tájékoztatás, ügyintézés és szerződéskötés, valamint a szavatossági/jótállási eljárás nyelve a magyar. A szerződés megkötése is kizárólag magyar nyelven történik, arra Magyarország joga az irányadó.

5.5. Magatartási kódexre vonatkozó előzetes tájékoztatás

Az CAUSEART PLATFORM, illetve a CauseArt Platform Webáruház nem vetette alá magát semmilyen magatartási kódex rendelkezéseinek.

5.6. Termékinformációk

A termékkel/szolgáltatással kapcsolatos fontos tudnivalókat (így különösen azok lényeges tulajdonságai, jellemzői; műszaki / technikai paraméterek stb.), valamint az eladási árakat a Vásárló a termék információs oldalán ismerheti meg még a megrendelése leadása előtt. 

A CauseArt Platform Webáruházban megjelenített készletinformációk tájékoztató jellegűek, és arra az időpillanatra vonatkoznak, amikor a CauseArt Platform Webáruház adatbázisa frissítve lett. CAUSEART PLATFORM mindent megtesz azért, hogy ezek az adatok naprakészek legyenek, azonban a raktárkészlet gyors mozgásai miatt azokat szavatolni nem tudja, és így egyes (fogyóban levő) termékeket annak ellenére kaphatónak mutathat még az adott termékoldal, hogy azok időközben elfogytak.

5.7. Adatbeviteli hibák

Az CAUSEART PLATFORM az adatbeviteli hibáknak („félrekattintások”) a szerződéses nyilatkozat (ami vételár fizetésével járó, kötelező erejű vételi ajánlat) elküldését megelőző azonosítását és kijavítását az alábbiak szerint biztosítja.


A Vásárlónak a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés CAUSEART PLATFORM részére való elküldéséig a CauseArt Platform Webáruházban bármikor lehetősége van az adatbeviteli hibák javítására a megrendelési felületen. A részletes leírást az ÁSZF 5.1. pontjának 4. bekezdése tartalmazza.  

5.8. Árfeltüntetés

A CauseArt Platform Webáruház által megvételre kínált termékek, szolgáltatások termékoldalon feltüntetett, magyar forintban megadott eladásai árai az általános forgalmi adót már tartalmazzák (bruttó árak). 

A termékek vételára nem tartalmazza az esetleges csomagküldés/kiszállítás költségeit. Ez utóbbiakról CAUSEART PLATFORM külön tájékoztatja a Vásárlót a megrendelés folyamata során. 

A feltüntetett vételárak mindig végleges eladási árak, azaz akció esetén azok már a kedvezményt tartalmazzák. 

CAUSEART PLATFORM a CauseArt Platform Webáruházból megrendelhető termékek/szolgáltatások vonatkozásában az árváltoztatás jogát fenntartja. 

Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. 

Áfa visszatérítés: CAUSEART PLATFORM az általános forgalmi adót semmilyen esetben sem téríti vissza.

A CauseArt Platform Webáruház szavatolja, hogy rendelés folyamata végén a Vásárló egyértelműen meggyőződhet a kosárba helyezett termékek vételáráról még a kötelező érvényű megrendelésének elküldése előtt. 

5.9. Hibás/téves árfeltüntetés

Amennyiben CAUSEART PLATFORM minden gondossága és körültekintése ellenére hibás ár kerül feltüntetésre a CauseArt Platform Webáruházban, akkor CAUSEART PLATFORM nem köteles a terméket/szolgáltatást hibás áron értékesíteni, hanem felajánlhatja Vásárlónak a helyes és tényleges áron történő teljesítést, amelynek ismeretében Vásárló elállhat vásárlási szándékától.

Hibás árnak minősül különösen, de nem kizárólagosan: 

CAUSEART PLATFORM az adatbeviteli hibákból, téves, hibás stb. árfeltüntetésből eredő felelősségét a jogszabályok által megengedett legteljesebb mértékben kizárja.  


  1. 6.§ Ajánlati kötöttség, visszaigazolás, a szerződés létrejötte

6.1. A Vásárló a “Fizetés most” gombra történő kattintással kötelező érvényű és fizetési kötelezettséggel járó ajánlatot tesz a kosárban található termék(ek) megvételére, az erre vonatkozó jelölőnégyzet kipipálásával elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen ÁSZF-et. A Vásárló ajánlatának, megrendelésének CAUSEART PLATFORM-hez való megérkezése a Vásárló részéről ajánlati kötöttséget eredményez.

6.2. A Vásárló részéről a megrendelés leadása nem eredményezi az CAUSEART PLATFORM és a Vásárló közötti szerződés létrejöttét. A Vásárló által elküldött ajánlat (megrendelés) megérkezését az CAUSEART PLATFORM késedelem nélkül, automatikusan generált e-mail útján, legkésőbb 48 órán belül visszaigazolja a Vásárló részére. Ez a visszaigazoló e-mail kizárólag arról tájékoztatja a Vásárlót, hogy a CauseArt Platform Webáruházhoz a megrendelés megérkezett. Vásárló köteles a visszaigazoló e-mail tartalmát ellenőrizni, annak mellékletét ill. abban feltüntetett linkjeit részletesen áttekinteni, az általa megadott adatok, paraméterek helyességét leellenőrizni. A hibásan vagy nem kellő részletességgel megadott adatok, információk okán felmerülő bárminemű probléma, szállítási vagy egyéb többletköltség vagy ellehetetlenülés, késedelem Vásárlót terheli, az a Vásárló kizárólagos felelőssége. 

A vásárlói megrendelés megérkezésének jelen pontban részletezett visszaigazolása nem jelenti a Vásárló ajánlatának elfogadását.

6.3. A szerződés csak akkor tekinthető megkötött szerződésnek, amikor a CauseArt Platform Webáruház kinyilvánítja a rendelés elfogadását, amelyet egy külön, Vásárlónak küldött e-mailben igazol vissza. 

6.4. A Vásárló a CauseArt Platform Webáruház honlapján való regisztrációval elismeri, hogy jelen ÁSZF, valamint az Adatvédelmi tájékoztató rendelkezéseit megismerte és elfogadja, a rendelés menetével tisztában van, továbbá az Adatvédelmi tájékoztatóban részletezett adatkezelésekhez hozzájárul.

6.5. Amennyiben a rendelés elküldését megelőzően a Vásárlónak a termékkel kapcsolatban kérdése merül fel, úgy telefonon, illetve e-mail útján fordulhat a CauseArt Platform Webáruház ügyfélszolgálatához (lásd jelen ÁSZF 2.§-át), ahol készséggel állunk rendelkezésére.

6.6. A CauseArt Platform Webáruházban vásárolt termékek kereskedelmi továbbértékesítése nem megengedett.


  1. 7.§ Termék rendelkezésre állása

7.1. Amennyiben a megrendelt termék nem áll rendelkezésre a rendelés idején, illetve a „rendelhető”-ként feltüntetett termék nem beszerezhető a weboldalon feltüntetett időtartamon belül, úgy a CauseArt Platform Webáruház fenntartja magának a jogot, hogy ne fogadja el az áru megrendelését, ebben az esetben szerződéskötés nem történik, amiről a Vásárló értesítést kap. Bármely, esetlegesen korábban eszközölt kifizetést a Vásárló számára haladéktalanul visszautaljuk.

7.2. A 7.1. bekezdés hatálya az értelemszerűen szükséges változtatásokkal fennmarad arra az esetre, ha a megrendelt termék a rendelés feladása után, de még az árucikk szállítása előtt “18 éven felülieknek” besorolást kap, mivel életkor-ellenőrzés a rendelés feladását követően technikai okokból nem lehetséges.

7.3. A megrendelés, vagy annak visszaigazolása akkor tekinthető a CauseArt Platform Webáruházhoz vagy a Vásárlóhoz megérkezettnek, amikor az a címzett számára hozzáférhetővé válik. Nem terheli a CauseArt Platform Webáruházat semmilyen felelősség abban az esetben, amennyiben a visszaigazolás azért nem érkezik meg a Vásárlóhoz, mert hibás e-mail címet adott meg, illetve az e-mail fiók tárhely telítettsége miatt számára nem hozzáférhető.


  1. 8.§ Termék átvétele és szállítása

8.1. Logisztikai partnerünk 3 kézbesítési kísérletet tesz az áru kiszállítására. Amennyiben a Vásárló nem veszi át a terméket ezen 3 alkalom egyikén sem, úgy logisztikai partnerünk a megrendelt árut visszakézbesíti raktárunkba, és a rendelést automatikusan töröljük. az esetlegesen előre megfizetett vételárat Vásárlónak haladéktalanul visszautaljuk. 


  1. 9.§ Korhatáros besorolású árucikkek 

A termékleírásban 18 éven felülieknek korhatáros besorolást kapott terméket kizárólag az termék megrendelője veheti át személyesen valamilyen, közigazgatási hatóság által kiadott, érvényes fényképes azonosító okmány (pl. útlevél, személyi igazolvány, vagy jogosítvány) felmutatásával. Ilyen árucikk nem adható át meghatalmazott személynek, de nem is szállíttatható ki csomagátvevő pontra sem.

A termékleírásban 18 éven felülieknek korhatáros besorolást kapott termékre vonatkozó, fizetési kötelezettséggel járó vételi ajánlata megtétele előtt a személyes adatok megadása során kötelezően meg kell adnia a pontos születési dátumát (nap/hónap/év formátumban). A valós személyes adatok (így különösen az életkorra vonatkozó adat) megadásáért a felelősség kizárólag a Vásárlót terheli. A CauseArt Platform Webáruház az életkor megjelölését, illetve a születési adatok helyességét nem tudja ellenőrizni, az ebből származó hibákért a felelősségét a legteljesebb mértékben kizárja.


  1. 10.§ Fizetés, számlakiállítás

10.1. A rendelési folyamat befejezése után a Vásárló választhat a megjelenő fizetési módok közül. A Vásárló az CAUSEART PLATFORM által biztosított fizetési módokról a Kassza oldalon „Fizetési lehetőségek” fejezetcím alatt  tájékozódhat.

10.2. Hitelkártyával történő fizetés kezelőcége a Borgun hf.(székhely: Ármúli 30, 108 Reykjavík, Izland; az Izlandi Pénzügyi Felügyelet által engedélyezett és az Európai Parlament és a Tanács 2007/64/EK irányelv 4. cikkének (3) bekezdése szerinti pénzügyi szolgáltatások határon átnyúló szolgáltatásként, Magyarországon történő nyújtására vonatkozóan a Magyar Nemzeti Bank által nyilvántartásba vett pénzügyi intézmény, MNB azonosító szám: K8761097, a továbbiakban: Elfogadó)

10.3. Azonnali banki átutalással történő fizetés esetén a pénzügyi művelet feldolgozó cége a Budapest Bank Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 193.)


10.4. A fizetés során beírt adatokat a CauseArt Platform Webáruház nem tárolja, azokat az adott fizetéskezelő cég kezeli és a pénzügyi szolgáltatók eltérő adatvédelmi rendelkezései lépnek érvénybe ezen esetekben.


10.5. A termék kifizetésével kapcsolatban a Vásárló érdekkörében felmerülő összes költség – különösen, de nem kizárólag a tranzakciós illetéket, nem magyarországi banknál vezetett bankszámláról való utalás költsége vagy banki készpénzbefizetés költsége - minden esetben a Vásárlót terheli.

10.6. A Vásárló a megrendelés és az ÁSZF-ben leírtak elfogadásával kifejezetten hozzájárul, hogy az CAUSEART PLATFORM által kiállított elektronikus számlát befogadja és azt a rendelésben megadott e-mail címre továbbított linkről letölti.

Az elektronikus számlát a KBOSS.hu Kft. (1031 Budapest, Záhony utca 7/C., továbbiakban: szamlazz.hu) minősített szolgáltató készíti el az CAUSEART PLATFORM megbízásából. A számlakészítés során átadott adatokat a szamlazz.hu harmadik fél részére nem adja tovább, az archiválásra és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott időtartamig megőrzésre kerül.

Az CAUSEART PLATFORM által kiállított elektronikus számla egy adóigazgatási azonosításra alkalmas, a számviteli és ÁFA törvények által szabályozott elektronikus úton kibocsátott számviteli bizonylat. Az eredeti elektronikus számla, mint hiteles bizonylat igazolja az adófizetéssel összefüggő kötelezettségek és jogok meglétét, ezért az elektronikus úton kibocsátott számlákat elektronikus formában szükséges megőrizni a vonatkozó jogszabályok szerint.

Az CAUSEART PLATFORM által kibocsátott számla megfelel az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényben, a 23/2014 (VI.30.) NGM rendeletben és az egyéb elektronikus számlára vonatkozó jogszabályokban előírt feltételeknek.

  1. 11.§ Tulajdonjog fenntartása

A kiszállított termék a CAUSEART PLATFORM/CauseArt Platform Webáruház tulajdonában marad mindaddig, amíg a vételár- fizetés teljes egészében meg nem történik.

  1. 12.§ Fogyasztónak minősülő Vásárló jogszabályon alapuló elállási joga 

12.1. Ha a Vásárló fogyasztónak minősül, megilleti az elállás joga a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) Kormány rendelet 20. §-a értelmében a CauseArt Platform Webáruházban vásárolt termékek tekintetében.

A Ptk. 8:1.§ 3. pontja értelmében fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.

12.2. A fogyasztónak minősülő Vásárló jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén

  1. 1.a terméknek,
  2. 2.több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek,
  3. 3.több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
  4. 4.ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.

12.3. A fogyasztónak minősülő Vásárlót nem illeti meg az elállási jog

12.4. A fogyasztónak minősülő Vásárlót megilleti az a jog, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát. 

 12.5. Ha a fogyasztónak minősülő Vásárló elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (postai úton, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 1. pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével az CAUSEART PLATFORM részére az elállásra nyitva álló időszak alatt. Az elállási jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozat minta a jelen ÁSZF 1. sz. mellékletében található. 

12.6. A fogyasztónak minősülő Vásárlót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát az 12. pontban meghatározott rendelkezéseknek, illetve a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Ha a fogyasztónak minősülő Vásárló a megjelölt határidőben, minden kétséget kizáróan igazolható módon nem küldi meg elállási nyilatkozatát, ez úgy minősül, hogy a fogyasztónak minősülő Vásárló nem teljesítette az elállási jog gyakorlásához szükséges feltételeket, ezért a szerződése nem kerül felbontásra, szerződése továbbra is hatályban marad. 

Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztónak minősülő Vásárló az erre irányuló nyilatkozatát az elállási időszak alatt (akár a 14. naptári napon) elküldi a CAUSEART PLATFORM részére. 

Postai úton történő közlés esetén a postára adás dátumát, e-mail vagy telefaxon keresztül történő közlés esetén az e-mail illetve a fax megérkezésének időpontját veszi figyelembe az CAUSEART PLATFORM a határidő számítás szempontjából. A fogyasztónak minősülő Vásárlónak az elállási nyilatkozatát tartalmazó levelét ajánlott küldeményként szükséges postára adnia annak érdekében, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.

A fogyasztónak minősülő Vásárló határidőben gyakorolja elállási jogát, ha az elállási Időszak lejárta előtt (14, azaz tizennégy nap) elküldi elállási nyilatkozatát a fentebb írtak szerint az CAUSEART PLATFORM részére.

12.7. A fogyasztónak minősülő Vásárló elállás esetén köteles a megrendelt terméket késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszaküldeni az CAUSEART PLATFORM részére az alábbi címre visszaküldeni. 

Visszaküldési postacím: 

CauseArt Platform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1138 Budapest
Esztergomi utca 48.

A termék CAUSEART PLATFORM részére történő visszaküldésének költsége a fogyasztónak minősülő Vásárlót terheli. Az CAUSEART PLATFORM-nak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Vásárlót semmilyen más költség nem terheli.

12.8. Ha a fogyasztónak minősülő Vásárló eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Vásárló elállási nyilatkozatának kézhezvételétől (arról szóló értesüléstől) számított 14 napon belül az CAUSEART PLATFORM visszatéríti a fogyasztónak minősülő Vásárló által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, kivéve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget, valamint azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a fogyasztónak minősülő Vásárló az CAUSEART PLATFORM által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.

 Az CAUSEART PLATFORM jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a fogyasztónak minősülő Vásárló nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül az CAUSEART PLATFORM a korábbi időpontot veszi figyelembe. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy bankkártyás, illetve előre utalásos fizetés esetén minden esetben a fizetéskor megadott bankszámlára utaljuk vissza a visszáru összeget. Készpénz visszafizetésére nincs lehetőség.

12.9. Amennyiben az CAUSEART PLATFORM ezen tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget az elállási határidő tizenkét hónappal meghosszabbodik. Amennyiben a 14 napos határidő lejártát követő tizenkét hónapon belül a CauseArt Platform Webáruház megadja a fogyasztónak a meghatározott tájékoztatást, az elállásra vagy a felmondásra nyitva álló határidő az e tájékoztatás közlésétől számított tizennegyedik napon jár le. Az elállás közlése vagy a kereskedelmi termék időbeni eljuttatása elegendő az elállási határidő betartásához.

12.10. Abban az esetben, ha a fogyasztónak minősülő Vásárló a termék megvásárlására irányuló szerződéstől egyoldalú nyilatkozattal eláll, azonban az elállással érintett terméket annak jellege, tulajdonságai, illetve működése megállapításához szükséges használatot meghaladó mértékben használta, a termékben bekövetkező értékcsökkenésért felelősséggel tartozik. Ezen értékcsökkenéssel arányos összeget az CAUSEART PLATFORM az elállási joggal érintett termék vételárának visszatérítése során érvényesíti, azaz ezen összeget a visszatérítendő vételárból beszámítással levonja. Az értékcsökkenés nagysága az elállással érintett termék jellege, értéke (vételára), valamint a fentiek szerinti használatból eredő kopás/elhasználódás mértéke alapján kerül megállapításra.

  1. 13.§ Elállás következményei

14.1. Érvényes elállás esetén minden kölcsönösen kapott teljesítés visszatérítendő. Amennyiben a fogyasztó nem tudja visszatéríteni számunkra a kapott teljesítést, illetve csak részben tudja, vagy csupán a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredően elhasznált, vagy nem működő állapotban, értékcsökkenten tudja visszaadni, kötelessége az ebből eredő kárt megtéríteni. 

14.2. A fogyasztót terhelik a termék visszaküldésének közvetlen költségei. Amennyiben a szerződés megkötésével egyidejűleg a terméket a CauseArt Platform Webáruház kifuvarozta a fogyasztónak, és az jellegénél fogva postai küldeményként nem küldhető vissza, a CauseArt Platform Webáruház saját költségén visszafuvarozza a terméket. Postai küldeményként a legfeljebb 30 kg súlyú, Illetve 3 méter volumetrikus méretet nem meghaladó termékek küldhetőek vissza. 

14.3. A fogyasztó által kifizetett összeget - ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is - haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül utaljuk vissza. Ez a határidő az elállási szándék, kézhez vételekor kezdődik. Amennyiben a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, a CauseArt Platform Webáruház nem téríti vissza az ebből eredő többletköltségeket. Termék adásvételére irányuló szerződés esetén a CauseArt Platform Webáruház mindaddig visszatarthatja visszafizetendő összeg kifizetését, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte és a tulajdonjog átruházása megtörtént (a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni), kivéve, ha CauseArt Platform Webáruház kifejezetten vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza. A visszatérítés során a CauseArt Platform Webáruház az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha a fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.

 14.4. A vonatkozó postai díjakról további információkat talál a Magyar Posta Zrt. által üzemeltetett www.posta.hu weboldalon.

14.5. Amennyiben a szerződéshez Ön kölcsönszerződést is kötött, és él az elállási jogával, ez a kölcsönszerződést is megszünteti.

14.6. A felek eltérő megállapodása hiányában a fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási jogot

  1. 14.§ Felelősség

14.1. Vásárló által kártérítés követelésére nincs lehetőség, kivéve a termékfelelősség körébe tartozó kártérítésekre, amennyiben életet, testi épséget, egészséget ért károkozáson alapul, valamint olyan egyéb károkat, amelyek a CauseArt Platform Webáruház részéről történő szándékos vagy súlyosan hanyag kötelességszegésen alapulnak. Szerződésszegés esetén a CauseArt Platform Webáruház csak a szerződéseknél tipikus, előre látható és ténylegesen bekövetkezett károkért vállal felelősséget. A CauseArt Platform Webáruház részéről megfelelő, szerződésszerű teljesítésének minősül, amennyiben a termék a honlapon vagy a használati útmutatóban szereplő tájékoztatáshoz képest kedvezőbb, előnyösebb paraméterekkel rendelkezik.

14.2. A CAUSEART PLATFORM/CauseArt Platform Webáruházat semmilyen felelősség nem terheli, amennyiben a szállítási késedelem, illetve egyéb probléma a Vásárló által pontatlanul és/vagy hibásan megadott adatok miatt következett be.

 14.3. A kiválasztott termék adatlapján feltüntetjük a termék lényeges tulajdonságait tartalmazó leírásokat, a használati utasításokat azzal, hogy a kiválasztott termék tényleges tulajdonságairól részletesen a termékhez csatolt használati útmutatóból tájékozódhat. 

14.4. A CAUSEART PLATFORM/CauseArt Platform Webáruház minden felelősséget kizár a honlap használói által tanúsított magatartásokért. A honlap használója kizárólagosan és teljes mértékben felelős saját magatartásáért, CAUSEART PLATFORM/CauseArt Platform Webáruház a jogszabályi keretek közt az eljáró hatóságokkal teljes mértékben együttműködik az esetleges jogszabálysértések felderítése érdekében.

14.5. A honlapunk tartalmazhat olyan linkeket, amelyek más szolgáltatók oldalaira mutatnak, azonban a CAUSEART PLATFORM/CauseArt Platform Webáruház nem vállal felelősséget ezen szolgáltatók tevékenységéért, illetve adatvédelmi megfelelőségéért.

14.6. A CAUSEART PLATFORM/CauseArt Platform Webáruház a jogszabályokban meghatározott kivételekkel nem vállal felelősséget a www.causeart.hu oldalon harmadik fél által elhelyezett hirdetések, promóciós anyagok, illetve egyéb tájékoztatások jogszabályoknak való megfelelőségéért, tartalmáért. Ezen tartalmakért azt terheli felelősség, akinek érdekében a hirdetés megjelenésre került.

14.7. A CAUSEART PLATFORM/CauseArt Platform Webáruház nem vállal felelősséget a rendszer használatából eredő károkért. A Vásárló a CauseArt Platform Online honlapját kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a CAUSEART PLATFORM/CauseArt Platform Online nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen kivételével.

  1. 15.§ Jótállás

15.1. Az CAUSEART PLATFORM-t termékeire vonatkozóan a Polgári törvénykönyv és a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján jótállási kötelezettség terheli, amely azt jelenti, hogy a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba a termék nem rendeltetésszerű használatára vezethető vissza.

15.2. A jótállás időtartama (a jótállási idő) a tényleges teljesítéssel, tehát a terméknek a Vásárló részére történő átadásával, vagy ha az üzembe helyezést az CAUSEART PLATFORM vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet mellékletében felsorolt termékek, melyekre a jogszabály egy éves kötelező jótállási időtartalmat ír elő. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik. 

Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Vásárló részére való átadását követően lépett

fel, így például, ha a hibát

Jótállás keretébe tartozó hiba esetén a Vásárló:

A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és a Vásárló által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a Vásárló érdekeit kímélve kell elvégezni. CAUSEART PLATFORMnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.

Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Vásárló a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a terméknek vagy a termék részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) termékre (termékrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik.

15.3. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek az CAUSEART PLATFORM-t terhelik.

15.4. CAUSEART PLATFORM jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

15.5. A Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. 

15.6. A jótállás nem érinti a Vásárló jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését.


  1. 16.§ Kellékszavatosság

16.1. A Vásárló az CAUSEART PLATFORM hibás teljesítése esetén az CAUSEART PLATFORM-vel szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén a Vásárló az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait a Vásárló érvényesíteni már nem tudja.

16.2. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.


16.3. A Vásárló – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az CAUSEART PLATFORM számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést a Vásárló nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az CAUSEART PLATFORM költségére a Vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

16.4. A Vásárló a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az CAUSEART PLATFORM adott okot.

16.5. A Vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba

felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni az CAUSEART PLATFORMmal.

16.6. A Vásárló közvetlenül az CAUSEART PLATFORMmal szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

16.7. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Vásárló igazolja, hogy a terméket az CAUSEART PLATFORMtól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben CAUSEART PLATFORM csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Vásárló részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben CAUSEART PLATFORM bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a Vásárlónak felróható okból keletkezett, nem köteles a Vásárló által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Vásárló köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

16.8. Ha a Vásárló a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető

része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.


  1. 17.§ Termékfelelősség

17.1. A termék (ingó dolog) hibája esetén a fogyasztónak minősülő Vásárló – választása szerint – a 17. pontban meghatározott kellékszavatossági jogot vagy termékfelelősségi/termékszavatossági igényt érvényesíthet.

17.2. A Vásárlót azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a Vásárló a gyártóval szemben érvényesítheti.

17.3. Termékszavatossági igényként a Vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Vásárlónak kell bizonyítania.

17.4. Egy termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

17.5. Termékszavatossági igényét a Vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. A Vásárló a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős.

17.6. A Vásárló termékszavatossági igényét az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja.

17.7. A Ptk. értelmében gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója.

17.8. A gyártó, forgalmazó kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

17.9. A gyártónak, forgalmazónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.


  1. 18.§ Eljárás hibás termék esetén, reklamáció

18.1. A hibás termék miatt az ezzel kapcsolatos igény nyitva álló időszakban a CauseArt Platform Webáruházában kihirdetett Ügyfélkapcsolati elérhetőségek egyikén nyújtható be.

18.2. Ha a Vásárló nem minősül fogyasztónak, azaz a Vásárló a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységének keretében adja le megrendelését, a hiba miatti követelés az áru átvételétől számított 1 éven belül elévül.

18.3. Kérjük a vásárolt terméket szíveskedjen az átvételkor ellenőrizni, és amennyiben a csomagolás sérült szíveskedjen a szállítónak jelezni és kérni jegyzőkönyv felvételét. Abban az esetben, ha mennyiségi, vagy minőségi kifogása van, szíveskedjen ügyfélszolgálatunknak bejelenteni reklamációját. Szállítónk díjmentesen visszaszállítja a terméket, amennyiben véletlenül más, vagy nem annyi terméket küldtünk, illetve a termék sérült. Ezt követően haladéktalanul felvesszük Önnel a kapcsolatot és díjmentesen kiszállítjuk a megrendelt terméket.

18.4. A kellékszavatosságról, termékszavatosságról és jótállásról részletes információt a jelen ÁSZF 16-18. pontjaiban és 2. sz. mellékletben talál.

  1. 19.§ A CauseArt Platform Webáruház célja, felelősség korlátozása, szerzői jog

A CauseArt Platform Webáruház célja a rajta megtalálható árucikkek értékesítése. Az egyes árucikkeknél megjelenített képek, illetve színek illusztrációk, ezért azok a valóságtól eltérhetnek. CAUSEART PLATFORM a megfelelő gondossággal kezeli az interneten szereplő információkat, a weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért, az adatbázisban szereplő esetleges hibákért, elírásokért CAUSEART PLATFORM nem vállal felelősséget.

A CauseArt Platform Webáruház oldalain megtalálható külső (kiadó, gyártó) tartalmi elemeken (pl. dobozképen) szereplő információkért az információ szolgáltatója (kiadó, gyártó) felel. Azért CAUSEART PLATFORM felelőssé nem tehető.

A termékekről feltüntetett dobozképek tájékoztató jellegűek, jellemzően megegyeznek azzal, amelyet Vásárló ténylegesen kézhez is kap, de eltérés itt is lehetséges, amellyel kapcsolatban felelősséget szintén nem vállalunk (pl. a termék ugyanazzal a tartalommal/paraméterekkel, de eltérő borítóban kapható, mint ami a képen szerepel).

A CauseArt Platform Webáruházban való vásárlás feltételezi Vásárló részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különösen a technikai paraméterekre és az internet használata során felmerülő hibákra.

CAUSEART PLATFORM semmilyen módon különösen nem vállal felelősséget:

CAUSEART PLATFORM nem felelős semmilyen alapon, semmilyen sem közvetlen, sem közvetett kárért, ami a CauseArt Platform Webáruházhoz való csatlakozás vagy használat miatt vagy során következett be. A látogató feladata megóvni a számítógépét, az azon tárolt adatokat az esetleg behatolásoktól és egyéb káros eseményektől.

CAUSEART PLATFORM semmilyen esetben nem vonható felelősségre akár vis maior esetén, akár bármilyen olyan eseménnyel kapcsolatban, amely nem a közvetlen irányítása alatt áll, illetve amelyet nem képes azonnal elhárítani.

CAUSEART PLATFORM előzetes értesítés nélkül is fenntartja a jogot bármely ár, adat, határidő és egyéb paraméter, valamint a szerződési feltételek megváltoztatására. Ezen változtatás, vagy bármely módosítás a Webáruházban való megjelenés, feltüntetés időpontjában lép életbe. Amennyiben Vásárló bármely módosítással nem ért egyet, a vásárlás nem lehetséges. Az alkalmazott módosítás nem érinti a már megkötött, de még nem teljesített szerződéseket. Vásárló teljes körűen és korlátlanul felel az általa megadott adatokért.

A CauseArt Platform Webáruház szerzői jogvédelem alatt áll. Minden nem fenti kategóriába eső grafika, elrendezés vagy szöveges, ill. adat tartalom joga CAUSEART PLATFORM tulajdona. A CauseArt Platform Webáruház oldalai tartalmának bárminemű felhasználása, duplikálása, beágyazása csak előzetes, írásbeli hozzájárulásunk után lehetséges.

CAUSEART PLATFORM-n kívül a CauseArt Platform Webáruházra mutató linket csak úgy szabad elhelyezni, hogy az nem keltheti azt a benyomást, hogy a Webáruház vagy CAUSEART PLATFORM javasolja, támogatja az adott oldalon forgalmazott vagy kínált szolgáltatás vagy termék igénybevételét vagy megvásárlását. A linkelő honlap nem szolgáltathat vagy tartalmazhat valótlan információt Webáruházról, valamint a Webáruház és a linkelő honlap között fennálló jogviszonyról. A linkelő honlap nem tartalmazhat jogszabályt, harmadik személy jogait, vagy a közízlést sértő tartalmat. A linkelésre vonatkozó szabályok megsértése esetén CAUSEART PLATFORM jogosult a honlapra mutató link azonnali eltávolíttatására, ha az oldal üzemeltetője azt felszólítás ellenére sem távolítja el, továbbá jogosult arra is, hogy a jogsértéssel összefüggő és felmerült kárának megtérítését követelje.

CAUSEART PLATFORM fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a causeart.hu domain nevére, az ehhez tartozó aldomainekre, aloldalakra, valamint az internetes reklámfelületeire. 

Tilos minden olyan tevékenység, amely CAUSEART PLATFORM adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos CAUSEART PLATFORM által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével CAUSEART PLATFORM adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

  1. 20.§ Fogyasztói jog- és igényérvényesítés

20.1. Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál: 

Amennyiben a Vásárló fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztók 2017-től panaszaikkal elsősorban a területileg illetékes járási hivatalokhoz fordulhatnak. A járási hivatalok elérhetőségei megtalálhatók a http://jarasinfo.gov.hu/ honlapon.

20.1. Vitarendezési eljárás az Európai Unió online vitarendezési platformján keresztül:

  https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/index.cfm?event=main.home.show&lng=HU

Online adásvételi szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén lehetőség van arra, hogy a fogyasztók az online vásárláshoz kapcsolódó, határon átnyúló jogvitáikat elektronikusan rendezni tudják a következő linken [https://webgate.acceptance.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show] keresztül elérhető online platformon keresztül beadott elektronikus panasz útján.

Ehhez nem kell mást tenni, minthogy a fenti linken elérhető online platformon a fogyasztó beregisztrál, kitölt egy kérelmet hiánytalanul, majd elektronikusan beküldi a Békéltető Testület részére a platformon keresztül. 

Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület (BBT) jogosult eljárni az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekhez kapcsolódó határon átnyúló fogyasztó és kereskedő közötti jogvitákban.

20.3. Békéltető testület eljárásának kezdeményezése: 

Amennyiben Szolgáltató és Vásárló között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, a fogyasztónak minősülő Vásárló, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a Testület eljárását, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes Békéltető Testülethez is.

Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

A vállalkozást együttműködési kötelezettség terheli a Békéltető Testület előtti eljárásban. Ez egyrészt a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettség, másrészt a békéltető testületi meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyében van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

Szolgáltató székhelye szerint illetékes testület a Budapesti Békéltető Testület. 

Elérhetőségei:

Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.

Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.

E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

Központi telefonszám: +36 1 488 2131

Fax: +36 1 488 2186

A Békéltető Testületek elérhetősége: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

A Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.

20.4. Bírósági eljárás kezdeményezése. 

Vásárló jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. rendelkezései szerint.

  1. 21.§ Záró rendelkezések 

21.1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel 

rendelkezéseire. 

Tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy a vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül irányadóak. 

21.2. Az esetleg felmerülő vitás kérdés jogszolgáltatásának helye a CauseArt Platform Webáruház cégnyilvántartásba bejegyzett székhelye.

21.3. A www.causeart.hu honlapot a szerzői jog védi. A szerzői jogi jogosultja a CauseArt Platform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vagy az általa feljogosított felhasználó. A honlapon feltüntetett szolgáltatások, valamennyi megjelenített tartalom szellemi alkotásnak minősül, aminek bármilyen felhasználása, másolása, sokszorosítása a jogosult engedélye nélkül nem megengedett. CAUSEART PLATFORM fenntart magának minden jogot a CauseArt Platform Webáruház, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a CauseArt Platform Webáruházon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése az CAUSEART PLATFORM írásos hozzájárulása nélkül. Az imént részletezett tiltó rendelkezések hatálya alól kivételt képez az ÁSZF és az adatkezelési tájékoztató megismerés céljából történő letöltése.

21.4. ÁSZF egyoldalú módosítása

CAUSEART PLATFORM jogosult jelen ÁSZF-t bármikor, egyoldalúan módosítani. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően leadott megrendelésekre alkalmazandóak. CAUSEART PLATFORM fenntartja a jogot, hogy bármikor, bármilyen változtatást, javítást hajtson végre a CauseArt Platform Webáruházon, előzetes figyelmeztetés nélkül.


© 2018 CauseArt Platform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.. 2018.02.01.
















Mellékletek:

1. számú melléklet: elállási nyilatkozatminta

2. számú melléklet: A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató


1. melléklet

Elállási/Felmondási nyilatkozatminta
(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett: CauseArt Platform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1034 Budapest, Esztergomi utca 29/4., e-mail: ugyfelszolgalat@causeart.hu

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
Rendelés egyedi azonosító száma:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt


2. melléklet
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató


1. Kellékszavatosság


Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Ön a CauseArt Platform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.


Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön - választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.


Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő egy év.

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.


Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a CauseArt Platform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.


2. Termékszavatosság


Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön - választása szerint - az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.


Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.


Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.


A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:


A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.


Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.


3. Jótállás


Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Egyes termékre vonatkozóan hibás teljesítés esetén szerződés, vagy jogszabály alapján a CauseArt Platform Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. jótállásra köteles.


Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott termékek esetében a jótállás időtartama legalább egy év.


Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?

A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.