Újrahasznosítható, FSC (Forest Stewardship Council) tanúsítvánnyal rendelkező, a nemzetközi standardok szerint gyártott termékeink papírból, kukoricakeményítőből és növényi viaszból készülnek.
Az ételdobozok falát cukornádrost és növényi olaj erősíti a szélsőségesen hideg/meleg ételek tárolásához.
A kasszava/manióka szatyrok keményítőtartalmú élemiszernövényből készülnek és mérettől függően 2-7 kg súlyt bírnak el. (Különböző vastagságú a kasszava anyag!)
A termékek élettartama - megfelelő tisztítás és tárolás esetén - több, mint fél év, akár egy év is lehet, az ételdobozok pedig három évig is kitartanak. Utána komposztálhatóak, hiszen biológiailag lebomló szerves anyagok.
A poharak, tányérok és ételdobozok 80 °C fokú folyadék, illetve élelmiszer tárolására alkalmasak. Mikrohullámú sütőbe csak az ételdobozokat szabad tenni. (Azokat viszont hűtőbe, sőt, mélyhűtőbe is.)
Partnerünk, az Avani olyan társadalmi vállalkozás, mely Bali szigetén 2014-ben elsőként teremtett lehetőséget arra, hogy a műanyag hulladékkal súlyosan szennyezett sziget szolgáltató szektorának szereplői (hotelek, éttermek, spa-k) újrahasznosítható, lebomló termékeket használjanak és kínáljanak műanyag termékek helyett. Az Avani termékek 100%-ban természetesek, lebomló, komposztálható, újrahasznosítható termékek, melyeknek tanúsított lebomlási ideje maximum 180 nap.